A szocialista realizmus és iparosított előregyártás korszaka az építészetben

A II. világháborús pusztítások, a lakásépítések visszaszorulása és a városok népességének viharos gyorsaságú növekedésének következtében Európa jelentős részén lakáshiány mutatkozott. A mezőgazdaság modernizálása miatt rengetegen érkeztek a városokba, az iparosítás együtt járt a foglalkoztatott tömegek elhelyezését szolgáló új városok és városrészek építésével. A szükségletek ekkor találkoztak az ideológiai kérdésekkel, a pártállami vezetés ugyanis a lakások, épületek gyors építésével a szocialista gazdaság teljesítőképességét, erejét is szerette volna reprezentálni.

A közép- illetve kelet-európai országokban a II. világháborút követően és további négy évtizeden át a lakótelepi építkezés vált meghatározóvá, lehetőséget biztosítva ezzel a szocialista embereszmény és a családmodell megvalósításához, mindezzel jelentős változásokat hozva a településszerkezetben, a társadalomban és a gazdaságban egyaránt.

A XX. század egyik legégetőbb problémáját, a lakáskrízist Magyarországon csak a hetvenes- nyolcvanas évekre sikerült megoldani az iparosított lakásépítések következtében. A II. világháború után 14.000 lakás vált teljesen lakhatatlanná, a rombolás azonban nem volt egyenletes a főváros területén, hiszen a szövetségesek leginkább az ipari és vasúti infrastruktúrákat bombázták, de a pontatlanság miatt gyakran a célzott létesítmények közelében lévő lakóépületeket találták el. A pusztítások ellenére a lakáskrízis a XIX. század második felére vezethető vissza, amikor a városok ipara ugrásszerű fejlődésnek indult és a jobbágyfelszabadítás következtében a mobilissá vált tömegek a jobb élet és a munka reményében a városokba kezdtek áramlani, a trianoni szerződés után pedig az elszakított országrészekből szintén rengetegen érkeztek az anyaországba, tovább mélyítve a lakáskrízis problémáját.

Ezek a környezeti és társadalmi hatások a múlt században váltották ki azokat az alapvető eszméket, amelyekre a 20. századi városépítési ideológia visszavezethető. Ezt a fejlődést és népességnövekedést a főváros a historizáló, sokszor a számokkal csak spekuláló bérházépítései nem tudták követni, tömegek laktak rossz körülmények között, vagon és barlanglakásokban, nyomortelepeken.

A következő években a szocialista realista építészeti elveket a Moszkvából 1950-ben hazatérő Perényi Imre érvényesítette, így a következő évben egyeduralkodóvá vált a szocreál. A stílus épületei jobbára kézi technológiával, meanderekkel, párkányokkal és lizánékkal díszítve, viszonylag drágán, viszont a szükséges lakásszámhoz képest rendkívül lassú ütemben épültek. Ezt konstatálva az állam számára láthatóvá vált, hogy ilyen tempóban nem lesznek képesek megfelelő mennyiségű lakást építeni, ezért Sztálin halála után a szocialista realizmust felváltotta az iparosított előregyártás, a házgyári technológia.

Ennek az előregyártott építőelemnek a legfőbb pozitívuma olcsóságában és gyorsaságában rejlett, hiszen tartószerkezeti tulajdonságai mellett csekély mértékű utómunkával volt üzemkész állapotba hozható. A paneleket vasalással látták el még a gyárakban, majd a helyszínen dobozszerűen összerakva, a test élei mentén újabb vasalással erősítették meg a csomópontokat, végül zsaluzás után kibetonozással stabilizálták a szerkezetet.

Panelgyár Budapesten

A tömeges lakásépítési fejlesztések eleinte főleg Észak-Európában, azon belül is Dániában összpontosultak. A magyar kormány a 60-as évek elején vásárolta volna meg a dán Larsen-Nielsen rendszerű technológiát, a kormányzat a KGST iránti lojalitás jegyében, illetve anyagi okokból a házgyár szovjet megfelelője mellett döntött.

1962-ben megszületett a határozat az első szovjet házgyár megvételéről, 1964-65-re pedig megépült az első kísérleti jellegű panelüzem Budapesten, a Szentendrei úton, a Budapesti Házépítő Kombinált néven. Később a IX. kerületi Illatos úton felépült a II. számú (Larsen- Nielsen) házgyár, Dunakeszi határában pedig a III. számú, 74-ben a XI. és XXII. kerület határán pedig a IV. A Zuglói lakótelep a II. száma házgyár termékeit használta fel.

Tipikus panel alaprajz

Minden gyár különböző elemeket gyártott, a panelek összerakása adott ki egy egységet, ezek a modulok együtt pedig egy tömböt. Az egységek voltak a ’típuslakások’, ezekből egy házgyár körülbelül 6-8 félét gyártott, ebből építkeztek az építészek, emellett pedig a Minisztérium azt is megszabta, hogy az adott építkezés során melyik házgyár elemeit használhatják fel a tervezés során, így az építészek szoros, állandó kapcsolattartásban voltak a FŐBER-el (Fővárosi Építőipari Beruházási Vállalat), hiszen ha valamelyik üzem szekcióeleme kifogyott, azt az elemet nem használhatták a tervezésnél.

Budapesten található lakótelepek

A problémát megoldó különféle lakásóriások
felépítésének két lehetséges helyszíne volt, egyrészt az elavult, nagy lakósűrűségű városmagban, ahol kevésbé effektív módon, az ingatlanok szanálásával történhetett, megdrágítva ezzel a terület rekonstrukcióját, vagy az addig még beépítetlen területeken, a város peremén. Mivel a nagy állami építkezések idején nem vették számba a telekárakat, semmi sem ösztönözte az államot a városmaghoz közelebb eső telkek jobb, gazdaságosabb kihasználására és a belső városrészek karbantartására. A mennyiségi termelés és a korábban említett problémák miatt már az építésükkör is sok kritika érte az újonnan épült épületeket, mind az építészek, mind pedig a városépítészek és a nagyközönség részéről, mivel a feszített ütemű építkezések igénytelen kivitelezéssel és felületes munkavégzéssel párosultak.

A lakótelepek a modern városépítészet szigorú elveit követték: szabadon álló pontházak és sávházak épültek, az utca és a belső udvar, a korábbi városszerkezet gyakorlatilag megszűnt, a szigorú normarendszer pedig a legapróbb részletekig leszabályozta mind a lakásokat, mind pedig a telepek egészét. A tervteljesítési kényszer miatt a kivitelezői vállalatok és házgyárak elképzelései felülírták a tervező építészek elképzeléseit, így gyakran előfordult, hogy a telepekre tervezett intézmények és szolgáltatóegységek nem épülhettek meg. A mennyiségi kényszer miatt az üzemek kevés elemtípust gyártottak, így alig volt lehetőség az alaprajzok és az épületek megjelenésének módosítására, a kivitelezők különféle okokra hivatkozva pedig nem voltak hajlandóak változatosabb helyszínrajzi elrendezéseket létrehozni.

A szolgáltatásokat, közösségi centrumokat a lakóépületek a telepek központjában helyezték el, elmaradt az üzletek, kirakatok kialakítása, így nagy, homogén alvóvárosok jöttek létre. Az építkezések során az elsődleges szempont nem a minőségi lakásgyártás, hanem a gyorsaság és a gazdaságosság volt, így nem véletlen a vélekedés, miszerint a panellakások építésével gyakorlatilag a jövő szükséglakásai készületek el.

A lakáshiányt orvosolva 1961 és 75 között lezajlott lakásépítési program keretében közel 1 millió lakást építettek, ebből 300 000-et Budapesten, az ország népességének nagy része pedig jelenleg is a korszakban született lakásokban él.

A nehézségek és negatívumok ellenére, aki élt panelban, vagy járt ott, sosem felejti el. Az állami lakásépítéseket nem lehet teljesen negatívnak, vagy pozitívnak mondani, lehet szeretni, vagy kevésbé szeretni, de egy olyan örökség a múltból, amely meghatározza, hogy kik vagyunk. Az, hogy manapság minden lakás közelében található az emberek igényeit kielégítő humán infrastruktúra, például óvoda és iskola, nagy részben az állami szociálpolitikának és a lakótelepépítéseknek köszönhető. Mindemellett nagyon fontos megemlíteni, hogy a panelek építése korszerűsítést jelentett, a legtöbben társbérletekből költöztek át a viszonylag jól megfizethető panelekbe, az emberek gyakorlatilag úgy érezték, hogy egy ilyen lakással az egész életük egy másféle dimenzióba kerül, hatalmas előrelépést jelentett akkor mind társadalmi, mind pedig gazdasági szempontból. A problémákat mind társadalmi, mind műszaki szinten lehet és szükséges is enyhíteni, hiszen a sokszor városméretű lakótelepek szerves részét képzik a múltunknak, jelenünknek és jövőnknek egyaránt.

Borítókép: Fortepan

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: email

Ez most a legfrissebb

Ez is érdekelhet

A Corvin Áruház története

Budapest egyik legrégebbi nagyáruházának építését 1915-ben kezdték meg Reiss Zoltán tervei alapján. Lewin Miksa, az áruház első igazgatója „speciális szaküzletek elmés közösségének” nevezte a Corvint.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Bővebben...