Nem olyan rég egy ismerősöm insta story-jában láttam egy képet egy sorozatról. A címe La Casa de Papel. Az volt a kommentár, hogy ő már tudja is melyik város lenne.
Felkeltette az érdeklődésemet, és 4 ébren töltött éjszaka után lepörgettem a sorozat mind a négy évadát, és megértettem a lényeget.
Nyugalom, nem spoilerezni fogok, egyetlen részletet árulok el csak: a szereplőknek város neveik vannak. Miért? Ezt már a Kutyaszorító óta tudjuk, hogy egy igazán jó rabláshoz névtelenség kell.
De vajon mi alapján választottak nevet a szereplők?
Ez az információ nem áll rendelkezésére a nézőnek, még akkor sem, ha a sorozatot bemutató dokumentumfilmet megnézi. De nem nehéz kitalálni, hogy valószínűleg a habitusukhoz, temperamentumukhoz választanak. Így lehet Tokió egy pörgő, folyton mozgásban lévő személy, Helsinki, a csendes, de pontos, és Berlin, a nemzetközi, aki jól boldogul a világban.
Körbekérdeztem hát én is a követőim között, ki mit választana. A féktelenek Amsterdamot választották, a fényűzők Dubait, és érkezett válaszként New York is, a soha nem alvóktól.
És vajon mi van Budapesttel? Budapestet a legtöbben az élet és a pörgés városának írták le. Egy helynek, ahol mindig van élet, ahol az ember mindig rácsodálkozhat a szépre, és találhat olyan eldugott helyeket, amiket megéri látni, legalább egyszer az életben.
Budapest jelenti Magyarország szívét, a folyton lüktető, életet pumpáló főszereplőjét. Azt a helyet, ahova mindig hazaérhet az ember, ahol soha nem fog unatkozni. Ahol mindig van még egy felfedezésre váró hely.
Szóval tulajdonképpen tökéletes rablónév lenne valakinek, aki szépségével, és titokzatosságával képes hatni emberekre, úgy, hogy közben sosem áll meg.
Egy ember, aki perpetuum mobileként zakatol, és mégsem fárad el sosem.
Egy ember, akiért több millió ember rajong.
Egy ember, aki bármikor befogad téged, és megsimogatja a buksidat.
Egy ember, aki mindig hazavár.
