Csalogányidő: Ocsovai Ferenc felolvasóestje a Hadikban

Március 19-én vasárnap Csalogányidő címmel tart felolvasóestet Ocsovai Ferenc költő a budapesti Hadik Kávéházban. A 17:00-től 19:00-ig tartó rendezvényen a szerző Huszonkét év zarándoklat (2019) és Szalamandravér (2021) című legutóbbi két kötetéből fog elhangzani egy válogatás, amelyet kötetlen beszélgetés fog majd kísérni az este moderátorával, aki Dylan D. Tides költő, író lesz.

A költő összesen négy verseskötetet adott ki mostanáig, emellett számos prózai alkotást és művészeti, valamint kulturális témájú cikket publikált már különböző internetes portálokon, az irodalom mellett pedig a zenével is aktívan foglalkozik. Mitológia témájú ismeretterjesztő könyve várhatóan a következő évben fog nyomtatásban megjelenni.

Utolsó, spanyolországi útjáról a közelmúltban tért haza, azóta számos hasonló felolvasásra került már sor a fővárosban. A tervek szerint a felolvasás után könyvvásárlásra és dedikálásra is lehetőség lesz majd a helyszínen.

Ahogyan azt a Huszonkét év zarándoklat cím is kifejezi, az emberi élet talán nem más, mint egy vándorlás, egy szüntelen áramlás a maga ellenőrzőpontjaival, óvatos és meggondolatlan stratégiáival, pihenőhelyeivel és akadályaival, nyomainkat pedig talán magával sodorja a dagály és a szélvész, talán megkíméli, de bárhogyan is alakul végül: nem szabad vakon és erőszakosan rohannunk a számunkra még ismeretlen végkifejlet felé.

A művek tartalmilag ezúttal is széles skálán mozognak, és a lélektani szélrózsa minden irányába kilengenek valamennyire: némelyek közülük állandóan kísértettek és kikívánkoztak belőlem, mások spontán, vulkánok módjára törtek ki az elmémből, amíg egyesek megkönnyebbülést, mások még nagyobb zűrzavart okoztak a lelkemben, így minden eddiginél jobban tekintek erre a gyűjteményre egyfajta pszichológiai dokumentációként, és amolyan terápiás, mégis színes, lüktető és átélhető, átérezhető naplóként.

(A Huszonkét év zarándoklat fülszövege)

Ahogyan az előző kötet naplóként mutatta be a lírai én különböző aspektusait, úgy a Szalamandravér is felfogható képisége miatt egy irodalmi galériaként, szemelvényei egy filmszalag kockáiként, de értelmezhetjük személyes kézikönyvként és pszichológiai koordináta-rendszerként is, amelynek tengelyei mentén tetszés szerint barangolva mindannyian akadhatunk ismerős, szerethető, tanácsokat adó vagy tanácsokra váró gondolatokra.

(A Szalamandravér fülszövege)

Az esemény Facebook-linkje:

https://www.facebook.com/events/431059125862152

Ocsovai Ferenc szerzői oldala:

https://www.facebook.com/ocsovaiferenc

Bővebb ismertető a két kötetről a Szövet irodalmi portálján:

A szerző saját prezentációja a verseskötetekről a YouTube-on: