Olajat talált a MOL Vecsés közelében

Jelentős mennyiségű kőolajat talált a MOL 2100 méteres mélységben Vecsés közelében, azon a területen, ahol mindössze júliusban kezdte meg a kutatófúrásokat a vállalat. Az olajmező kitermelését november 11-én kezdték meg, napi 600 hordós kitermeléssel, amely a tervek szerint 700-1000 hordóra növekedhet rövidesen.

A felfedezés a MOL Magyarország nyersolajtermelését 10 százalékkal, az ország olajkitermelését pedig 5 százalékkal növeli. Az új olajkút már a jelenlegi 600 hordós kitermelés mellett is immár az olaj- és gázipari vállalat harmadik legnagyobb magyarországi kútja, amelynek feldolgozását a százhalombattai olajfinomító látja el.

“Minden csepp Magyarországon kitermelt kőolaj hozzájárul ahhoz, hogy csökkentsük az ország energiafüggőségét, ezért is nagy öröm számunkra ez a kutatási siker. A jelenleg termelés alatt álló készletek folyamatosan kimerülnek, ez egy természetes folyamat része. Hatalmas erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a termelést szinten tartsuk, a Mol az elmúlt 5 évben 133 milliárd forintot költött erre, ha ezt nem tennénk, évente 15-20 százalékkal csökkenne a termelésünk. Ezekben az években jelentős sikereket értünk el a hazai kutatásban, például több sekély mélységű gázmezőt találtunk és állítottunk termelésbe. A vecsési találat viszont egy nagyobb mélységű olajmező feltárását hozta, amelynek alapján a Mol további fúrásokat tervez a környéken a mező kiaknázására és a termelés fokozására” – mondta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója.

A MOL Magyarország legnagyobb szénhidrogéntermelője, amely az ország kőolajtermelésének mintegy felét (3,5 millió hordó) és a hazai földgázkitermelés 90 százalékát (1,4 milliárd köbméter) adja.

A MOL a következő öt évben közel 200 milliárd forintot (490 millió eurót) tervez befektetni a magyarországi kőolaj- és földgáztermelés fejlesztésébe, amelynek 60-65 százalékát a földgázra, 20-25 százalékát a kőolajra, a többit pedig az infrastruktúra karbantartására és cseréjére fordítja.

A Vecsés határában talált kőolaj minőségével és feldolgozhatóságával kapcsolatban Pletser Tamás, az Erste energiapiaci szakértője a Portfóliónak elmondta, hogy jellemzően közepes nehézségű kőolajról beszélhetünk hazánkban, aminek a minősége helytől függően változhat, általában tehát valamivel jobb minőségű a kőolaj, mint az orosz. Zalában jellemzően inkább nehézolaj van, az Alföldön meg könnyebb, teszi hozzá a szakember. Pletser szerint a könnyebb kőolajok inkább a benzin maximalizálására alkalmasak, a Mol belső finomítói azonban az orosz olajból dízel maximalizására vannak kalibrálva. 

Borítókép forrás: mol.hu