Nagy volumenű felújítás kezdődött a Nyugati pályaudvaron

Nyugati pályaudvar felújítás

A több évtizede esedékes fejlesztések után 2020-ban végre elindult az ikonikus pályaudvar renoválása. Május 8-án kezdődtek meg a részleges, de nagy volumenű felújítási munkák, amik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bejelentése és az előzetes tervek alapján várhatóan hét hónapig tartanak. A munkálatok ideje alatt zárva tart a vágánycsarnok, valamint a vonatközlekedés menetrendje is módosul.

Az Eiffel tornyot idéző modern vasszerkezet és a párizsi sikk. A Nyugati pályaudvar a legtöbb magyar ember számára ismerős, sokunknak már alkalma is adódott legalább egyszer jobban szemügyre venni a francia stílust és a történelem mély nyomait magán viselő patinás épületet.

A régi Pesti Indóház utódja, ez a korához képest modern épület a főváros szívében, napjaink legzsúfoltabb tömegközlekedési és vasúti csomópontjává vált.

De hiába a robosztus vasszerkezet, ha az idő vasfoga még annál is erősebb. Beázó tető, hiányos és korszerületlen utas tájékoztatás, elavult infrastruktúra és az innováció teljes hiánya – ezek jellemzik napjaink „Nyugatiját”. A jelenség kicsit sem meglepő annak tudatában, hogy a jelenleg csaknem 9 milliárd forintból szépülő forgalmas pályaudvaron közel 40 éve nem történt teljeskörű infrastrukturális és innovációs beruházás.A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Mosóczi László elmondása alapján a felújítás leghangsúlyosabb eleme a pályaudvar tetőszerkezetének kijavítása. Mindezt kiegészítve Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette, hogy az említett javítás mellett

  • a fejlesztés több mint 8200 négyzetméteren történő rekonstrukciót is magába foglal,
  • megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat,
  • valamint az utastájékoztatási rendszert is modernizálják

– közölte az MTI.

Nagy reményeket fűznek a jelenlegi fejlesztésekhez. A Magyar Építő Zrt. által végrehajtott beruházás nem csupán biztonságosabb környezetet, de sokkal modernebb és korszerűbb körülményeket is biztosít majd az itt megforduló mintegy 18 millió utasnak, valamint a naponta 480 áthaladó vonatnak és azok vezetőinek, szakembereinek. Azonban a biztonság mellett a pontosság sem elhanyagolható, így a Nyugati pályaudvar és a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közötti szakaszon megkezdik a – Kőbánya-Teher állomás felé vezető – vágányok és váltók felújítását és teljeskörű átépítését is. Mindez annak érdekében történik, hogy megszűnhessenek a jelenlegi sebességkorlátozások, így kiszámíthatóbbá váljon a menetrend szerinti közlekedés.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára kiemelte: „A vasút stratégiai eszköz Budapest és az elővárosok közlekedésében, a Kormány aranytartaléknak tartja a vasúti közlekedést, amely még rengeteg kihasználatlan lehetőséget kínál. A MÁV-csoport által javasolt vasúti felújítások és bővítések elvégzésével akár 70 százalékkal is növelhető a vasúti közlekedést választó utasok száma Budapesten és az elővárosokban.”

A MÁV közleménye itt olvasható.

Ahogyan az várható volt, a munkálatok ideje alatt számos változásra kell készülnie az utasoknak, amelyekről a MÁV Zrt. természetesen részletes tájékoztatást nyújt a honlapján. A vasúttársaság kérésére a BKK is tájékoztatást ad a módosításokról az érintett járatain.